Az egyházmegye létrejöttének megismeréséhez szükséges – legalább vázlatosan összefoglalni a bizánci szertartású magyarság történetének legfontosabb mozzanatait.

Már a vándorlás évszázadaiban (V-IX. sz.) – különösen a Fekete-tenger északi részén, váltakozó települési helyén, a kialakuló magyarság kapcsolatba került a bizánci kereszténységgel. Ezeken a szálláshelyeken részben megtérített, vagy már keresztény népek körében éltek őseink. Fejedelmeik közül a VI. században Gorda, a VII. században pedig Kobra ismeretesek, akik Bizáncban részesültek a keresztségben. Mindkettő kísérletet is tett népe megtérítésére. Szent Kyrillosz és Methodiosz – a szlávok későbbi apostolai és írásbeliségük megteremtői – korábbi missziós útjuk alkalmával a vándorló magyaroknak is hirdették az evangéliumot. A bizánci egyház térítő munkát végzett a székelyek között is, akik valószínűleg már a vándorlás korában csatlakoztak a magyarokhoz.

A honfoglaló magyarok új hazájukban találkoztak Kyrillosz missziója során megtért népekkel. A X. század derekán ismét három magyar keresztelkedett meg Konstantinápolyban: Termacsu (Tolmács), Bulcsu és Gyula; vele együtt érkezett Csanádra az első bizánci szertartású püspök: Theophylaktosz, Magyarország Bizánctól küldött missziós főpásztora.

A kora-árpádkori temetők lelettanúsága szerint Hierotheosz szerzetesei szinte az egész ország területén működtek. A különböző, keleti szertartásban megtért avarok, kabarok, majd a besenyők és jász-kun népcsoportok beolvadtak a magyarságba. A keleti kereszténység elterjedésére a nagyszámú bizánci kolostor létezéséből is lehet következtetni. Tihany, Visegrád, Szávaszentdemeter, Pásztó, Veszprémvölgye és Pentele – a dunántúli “Beria”-kolastor-láncolattal együtt – a korabeli kereszténység liturgikus és kulturális központjai voltak.

A tatárjárás, majd a török hódoltság ezt a megsemmisülést siettette. A XVII. század végén úgy tűnt, hogy a bizánci szertartású magyarság teljesen kihalt.

A magyarság megtérítését keleti szertartású hittérítők kezdték el és a nyugati egyház papjai fejezték be. Később, a magyar egyházi szervezet kialakítása során királyaink kizárólag római katolikus egyházmegyéket szerveztek. Imre királyunk (1196-1204) ugyan tett lépéseket III. Ince pápánál egy bizánci szertartású püspökség felállítására, a kísérlet azonban nem járt eredménnyel.

A bizánci szertartású kereszténység folyamatos és látszólag végleges háttérbe szorulása és eltűnése hazánkban a IV. Lateráni (XII. egyetemes) zsinat után kezdődött. Szinte ugyanebben az időben indult meg a keleti szertartású szomszéd nemzetiségek (románok, ruténak) beáramlása az országba, akik szertartásuk megőrzésével hamar megmagyarosodtak. Fordítva is ugyanez történt: az erdélyi keleti szertartású magyarság a román püspökök joghatósága alatt beolvadt a románságba. Erről tanúskodik IX. Gergely pápának Erdély kormányzójához, a későbbi IV. Béla királyhoz 1234 novemberében kelt levele.

A XVII. századból fennmaradt imádságok és énekek, mint a cirill betűkkel átírt Aranyos-Mohácsi magyar “Miatyánk” (1600 körül) tanúsítják a bizánci kereszténység folytatólagos, ha nem is folyamatos továbbélését. A munkácsi püspökök ettől az időtől igyekeztek a magyar alföldön élő bizánci szertartású keresztényekre is kiterjeszteni ioghatóságukat. 1623 után megfigyelhető, hogy a munkácsi főpásztorokat már nem “a rutének püspökének”, hanem a “görög egyházak püspökének” nevezik. Ez a címzésváltozás is mutatja, hogy a munkácsi egyházmegyében már nemcsak rutének élnek.

Ezek a munkácsi püspökök katolikusok voltak, mint Sergios és Péter, Gregorovics János, Taraszovics Bazil vagy Parthén Péter. Ezen utóbbinak sikerült a végleges uniót is megvalósítania egyházmegyéjében (1646). Fontosnak tartjuk a történelem tanúága mellett vallani, hogy a bizánci magyarság nem csatlakozott soha az ortodoxiához: sem abban az időben, amikor latin joghatóság alatt élt, sem akkor, amikor püspökei bizánci szertartású katolikusok voltak.

A bizánci szertartásban megmaradt maroknyi magyarság a templomi liturgiában nem használhatta anyanyelvét. Katolikus hitükhöz azonban akkor sem lettek hűtlenek, amikor a magyarországi ortodoxia nyomtatásban kezdte terjeszteni magyar nyelvű liturgikus könyveit. A magyar bizánci katolikus papság azzal a jogos igénnyel fordult a munkácsi püspökhöz, hogy a ruténekhez és románokhoz hasonlóan a magyarok is használhassák anyanyelvüket a liturgiában. Bacsinszky András volt hajdúdorogi paróchus, későbbi munkácsi püspök (1772-1809) előmozdította ugyan a magyar fordítást, de annak használatára Rómától nem tudott engedélyt kieszközölni. A század utolsó évtizedére elkészült Aranyszájú Szent János Liturgiájának kéziratos magyar szövege: 1793-ban Krucsay Mihály gálszécsi paróchus, majd 1795-ben Kritsfalusy György ungvári tanár fordításában. Az első magyar görög katolikus énekeskönyvet Kerekes Döme adta ki 1833-ban Nagyváradon.

A kéziratos magyar fordítás alkalmazását és elterjedését egyházi tilalom fékezte. Hajdúdorog hívő közössége volt az, amely ismételt kéréssel fordult a munkácsi püspökhöz, hogy eszközölje ki a magyar görög katolikusság számára az anyanyelv liturgikus használatának engedélyét.

Farkas Lajos, Hajdúdorog főkapitányának kezdeményezésére 1868. április 16-án 52 magyar egyházközség képviselői országos kongresszust tartottak. A résztvevők kérték a magyar nyelvű liturgia engedélyezését, és egy önálló magyar bizánci egyházmegye felállítását, mert felismerték, hogy csak így valósulhat meg a magyar nyelv liturgikus használata.

A kérelmet és az igyekezetet egyelőre csak annyi siker koronázta, hogy Ferenc József király meglapította a munkácsi egyházmegye joghatósága alá tartozó Hajdúdorogi Külhelynökséget, és ennek gondjaira bízta 33 magyar ajkú paróchia közvetlen irányítását.

A magyar liturgikus nyelvet egyre több magyar egyházközségben kezdték használni. Ennek híre Rómába is eljutott, ahonnan szigorú tilalom érkezett 1896-ban, éppen a millennium évében. E váratlan fordulat felrázta az akkor már nagy számban Budapesten élő görög katolikusokat. Szabó Jenő főrendiházi tagnak, a bizánci szertartású magyarság egyik legkiemelkedőbb egyéniségének kezdeményezésére 1898. június 8-án megalakult a Görögszertartású Katolikus Magyarok Országos Bizottsága.

A bizottság síkraszállt a magyar liturgikus nyelv római kieszközléséért, valamint a Gergely-félé naptár bevezetéséért. Ehhez a programhoz 113 magyar paróchia csatlakozott.

Az Országos Bizottság 1900-ban, a jubileumi szentévben zarándoklatot szervezett Rómába, amelyen Vályi János eperjesi és Firczák Gyula munkácsi püspökök vezetésével 67 lelkész és csaknem 400 hívő vett részt. Vályi János Emlékiratot nyújtott át XIII. Leó pápának, kérve a magyar liturgikus nyelv engedélyezését.

Az Országos Bizottság és a Hajdúdorogi Állandó Bizottság küzdelme töretlenül folyt tovább a kitűzött célokért: a magyar liturgikus nyelvért és a saját egyházmegyéért.

Isten kegyelméből teljesült a magyar görög katolikusok vágya. X. Piusz pápa “a görög szertartás magyarul beszélő hívei” számára megalapította a Hajdúdorogi Egyházmegyét (Christifideles Graeci bulla, 1912. június 8.). Az új egyházmegyéhez 162 paróchiát csatolt, mégpedig: 70 munkácsi, 8 eperjesi, 44 nagyváradi, 35 gyulafehérvár-fogarasi, 4 szamosújvári és 1 esztergomi egyházmegyéhez tartozó közösséget.

Az alapító bulla intézkedése értelmében azonban az egyházmegye hivatalos, liturgikus nyelve az “ógörög” lett, amelyet három éven belül minden pap köteles lett volna elsajátítani. Addig minden templomban azon a nyelven lehetett végezni a szertartásokat, ahogyan addig végezték, kivéve a magyar nyelvet. A papság legnagyobb része azonban a Szent Liturgia nyilvános részeit magyarul mondotta. A kánon elmondásában engedelmesen ragaszkodott a koiné-görög nyelvhez, a Liturgikonban nyomtatásban is szereplő szöveg szerint.

Ferenc József apostoli király 1913. április 21-én nevezte ki az újonnan felállított Hajdúdorogi Görög katolikus Egyházmegye első püspökét: Miklósy István zempléni főesperes, sátoraljaújhelyi paróchus személyében. X. Piusz pápa a kinevezést 1913. június 23-án praeconizálta.

Az új főpásztort 1913. október 5-én Drohobeczky, Gyula kőrösi megyéspüspök, dr. Fischer-Colbrie Ágoston kassai megyéspüspök és dr. Lányi József c. tinnini püspök szentelte fel a hajdúdorogi székesegyházban.

Az alapító bulla az egyházmegyét Hajdúdorogról nevezte el, mert ebből a görög katolikus városból indult ki az egyházmegye felállítását kérelmező mozgalom, és mert ennek a közösségnek igen jelentős szerepe volt a magyar görög katolikusság történeti alakulásában. Miklósy püspök mégis – főleg a közlekedési nehézségek és lakóhely hiánya miatt – ideiglenes székhelyéül Debrecen városát választotta. Itt történt 1914. február 23-án a bombamerénylet, amely ugyan a püspök életét megkímélte, Jaczkovics Mihály püspöki helynök, Slepkovszky János titkár és dr. Csatth Sándor egyházmegyei ügyész életét azonban kioltotta.

Miklósy István püspök az egyházmegye székhelyét Nyíregyházára helyezte át. A püspöki lakás, a hivatali helyiségek és később a kanonokok lakásai is az itteni egyházközség bérházában nyertek elhelyezést.

A görög katolikus magyarság régi vágya volt az is, hogy ugyanazt a naptárt használja, mint a latin szertartású testvérei. A Gergely-naptár bevezetésére a Keleti Egyházak sorában elsőként a Hajdúdorogi Egyházmegyében került sor, 1916. június 24-én.

1918-ban jelent mag az új egyházmegye első Schematismusa, amely részletesen ismerteti a magyar görög katolikusság történetét és tartalmazza a megszervezett egyházmegye adatait.

Az első világháború után a trianoni békekötés lényegesen érintette a Hajdúdorogi Egyházmegye területét is:

4 paróchia Csehszlovákiához került. A Szentszék ezeket – a Csehszlovákiával kötött “modus vivendi” nyomán (1937), a Munkácsi Egyházmegyéhez csatolta. A második világháború után ezek az egyházközségek az Eperjesi Egyházmegye joghatósága alá kerültek.

A trianoni békekötés után magyar területen maradt nagyváradi egyházmegyei paróchiát: Bedőt, ill. a Lugosi Egyházmegyéhez tartozó Battonyát a Szentszék a Hajdúdorogi Egyházmegyéhez csatolta (1935).

Az Egyházmegyei Hatóság 1920-ban adta ki az új Liturgikont, amely a kánon szövegét görögül is tartalmazza. 1925-ben jelent meg a magyar nyelvű Evangélium, 1927-ben pedig az Euchologion (Szertartáskönyv). Az Apostoli Szentszék nem tilalmazta többé a magyar nyelv használatát, de kifejezetten nem is engedélyezte azt.

1937. október 29-én elhunyt Miklósy István püspök. Halála után másfél évig Bányai Jenő pápai prelátus, nagyprépost, mint káptalani helynök kormányozta az egyházmegyét.

XII. Piusz pápa 1939. március 25-én dr. Dudás Miklós, a Szent Bazil Rend magyarorszúgi főnöke személyében kinevezte a Hajdúdorogi Egyházmegye második püspökét. A kinevezést 1939. április 7-én praeconizálta. Az új püspököt Papp Antal küzikei c. érsek, miskolci apostoli kormányzó szentelte fel, Kriston Endre gerassi c. püspök, egri segédpüspök és dr. Meszlényi Zoltán, szinopai c. püspök, esztergomi segédpüspök közreműködésével, a máriapócsi kegytemplomban, 1939. május 14-én.

Dudás Miklós püspök, aki korábban Hajdúdorogon letelepítette a bazilita szerzeteseket, Máriapócsra hívta a bazilissza nővéreket, és 1941-ben a Zarándokház, 1945-ben pedig a Görögkatolikus Árvaház vezetését bízta rájuk. 1942-ben Hajdúdorogon Görögkatolikus Kántor-Tanítóképző Intézetet alapított, amely mellett fiú- és leány internátus is működött, a szerzetes atyák, illetve a nővérek vezetésével. 1943-ban ugyancsak Hajdúdorogon Görögkatolikus Népfőiskolát létesítetett; Nyíregyházán pedig létrehívta a Szent Jozafát Görögkatolikus Diákotthont.

A Hajdúdorogi Egyházmegye papnövendékei 1918-ig jórészt az ungvári, ill. az esztergorni Papnevelő Intézetben nevelkedtek. Egyesek a Budapesti Központi Szeminárium növendékeiként a Pázmány Péter Tudományegyetem Teológiai Fakultásán tanultak. Ez utóbbi helyen képezték 1930-39 között az egyházmegye papi utánpótlását. 1939-44. években ismét többen Ungváron tanultak.

1944-től 1950-ig minden papnövendéket ismét Pestre küldött az Ordinárius.

A magyar liturgikus nyelv törvényesítésére irányuló törekvések sikeres befejezése és megkoronázása volt az a számunkra kiemelkedő esemény, amikor a II. vatikáni zsinat atyáinak jelenlétében, 1965. november 19-én, Dudás Miklós a teljes liturgiát magyar nyelven mutatta be a Szent Péter Bazilikában.

Sztojka Sándor munkácsi megyéspüspök hirtelen elhunyta után, az Apostoli Szentszék, 1944. január 2-án a Munkácsi Egyházmegye oldallagos adminisztrálását is Dudás Miklós hajdúdorogi püspökre bízta. A második világháborút követő határváltozások során a Hajdúdorogi Egyházmegye joghatósága alatt maradtak: Rudabányácska, Beregdaróc – és az azóta filiából anyaegyházzá lett Kölcse.

A Hajdúdorogi Egyházmegye joghatósága csak a “Christifideles Graeci” bullában név szerint megnevezett paróchiákra terjedt ki. A görög katolikus hívok azonban nagy számban éltek az egyházmegye területén kívül is. A második világháború után, különösen a Pest-környéki és a dunántúli iparvidékek sok hivőt vonzottak el a kelet-magyarországi területekről. Dudás Miklós megyéspüspök kérést intézett az Apostoli Szentszékhez, hogy joghatóságát rájuk is terjessze ki. A kérelem – egyelőre három évre szóló – teljesítéséről Őszentsége Államtitkársága 1968. szeptember 6-án, 6026/68. sz. leiratában értesítette a Magyar Katolikus Püspöki Kar akkori elnökét, dr. Hamvas Endre kalocsai érseket.

Dudás Miklós püspök 1968. október 1-jén kelt körlevelében hozta nyilvánosságra ezt az igen nagy jelentőségű rendelkezést, majd megkezdte a szórványterület lelki ellátásának megszervezését. 1969. január 1-jén dr. Timkó Imre kanonokot, a Hittudományi Akadémia professzorát bízta meg, hogy mint püspöki helynök gondoskodjék a szórványterület lelkipásztori ellátásáról. Az Apostoli Szentszék 1971-ben meghosszabbította újabb három évre a hajdúdorogi püspök joghatóságának kiterjesztését.

Dudás Miklós püspök 1972. július 15-én, hosszas betegség után elhunyt. A Székeskáptalan 1972. július 17-én dr. Timkó Imre kanonok, püspöki helynököt választotta meg káptalani helynökké. Ebben a minőségben két és fél éven át kormányozta a Hajdúdorogi Egyházmegyét.

VI. Pál pápa 1975. január 10-én dr. Timkó Imre kormányzó helynök személyében nevezte ki a Hajdúdorogi Egyházmegye harmadik megyéspüspökét. Ugyanakkor a pápa dr. Keresztes Szilárd teológiai tanárt, kunáviai c. püspöki címmel, segédpüspökévé nevezte ki.

Dr. Timkó Imrét a nyíregyházi templomban, a Püspöki Kar jelenlétében, 1975. február 8-án, dr. Szegedi Joachim gypsariai c. püspök, kőrösi (krizvci) segédpüspök szentelte püspökké. A társszentelők: dr. Ijjas József pápai trónálló, kalocsai érsek, a Magyar Püspöki Kar akkori elnöke és dr. Bánk József egri érsek voltak.

A nyíregyházi templomban ugyanezen a napon dr. Timkó Imre megyéspüspök, dr. Szegedi Joachim kőrösi segédpüspök és dr. Cserháti József pécsi megyéspüspök segédletével püspökké szentelte segédpüspökét: dr. Keresztes Szilárdot, kinevezett kunáviai püspököt.

A szórvány pasztoráció megindulását, megszervezését és fejlődését egyházmegyénk nagyrészt a latin szertartású főpásztorok és papság megértésének és hathatós segítségének köszönheti. Mindenhol, ahol szükség mutatkozott, készségesen adtak helyet görög szertartású liturgiánk végzésére, gyermekek hitoktatására és híveink egybegyűjtésére. Latin szertartású templomaikban testvéri megállapodások biztosítják a két rítusú közösségek együttélését. Sok helyen használaton kívüli templomokat is átengedtek az Ordináriusok rítusunk gyakorlására.

A Magyar Katolikus Püspöki Kar közös körlevelet adott ki 1974. szeptember 12-én a “Szórványban élő görög katolikus hívek lelki gondozásáról”. A körlevél ismerteti a szórvány lelkipásztori szervezetét is, a paróchiák területét és az ezeket összefogó Helynökség feladatait.

Timkó Imre megyéspüspök 1975. március 15-én Keresztes Szilárd segédpüspököt nevezte ki budapesti helynökké.

A Magyar Katolikus Püspöki Kar 1979. március 13-14-én tartott ülésén egyhangú határozattal elfogadta és támogatta a hajdúdorogi megyéspüspök kérését, hogy az Apostoli Szentszék véglegesítse a joghatóságnak az egész országra történő kiterjesztését. II. János Pál pápa “Summis Pontificibus” kezdetű bullájával 1980. július 17-én a Haidúdorcgi Egyházmegye joghatóságát minden Magyarországon élő görög katolikus hivőre kiterjesztette. Ezen intézkedés alól kivételt képez a Miskolci Apostoli Kormányzáság területe. Ezt a bullát 1980. szeptember 28-án Agostino Casaroli bíboros, pápai államtitkár adta át Esztergomban.

A nyíregyházi püspöki székház 1902-ben épült. A Szeminárium számára, az intézmények és hivatalok elhelyezésére ezt a házat ki kellett bővíteni, újjá kellett építeni. 1977-ben indult meg az az építő munka, amely új hajlékot adott a növendékpapságnak. A megújult Szemináriumhoz és Hittudományi Főiskolához modern, 50.000 kötetet is befogadó könyvtár, valamint levéltár és múzeum is tartozik. Nyolc új lakás épült a nyíregyházi papság számára. A bizánci stílusban épült szemináriumi kápolna koronázta meg az újjáépítés nagy munkáját.

Az építkezés befejezése után, 1981. augusztus 16-án, Máriapócson tartottuk az ünnepélyes egyházmegyei hálaadást, majd augusztus 17-én Nyíregyházán fölszenteltük az újjáépített szemináriumi és egyházmegyei épületeket a Magyar Katolikus Püspöki Kar, állami és társadalmi vezetők, a külföldi adakozók, a magyar görög katolikus papság és hívek jelenlétében.

Timkó Imre püspök úr 1988 júliusában bekövetkezett halála után az egyházmegye segédpüspökét Dr. Keresztes Szilárdot nevezte II. János Pál pápa a Hajdúdorogi Egyházmegye püspökévé.

A nemsokára bekövetkező rendszerváltás adta lehetőségekkel bölcsen élve hamarosan jelentős beruházásokat kezdett, hogy kiépítse az egyházmegye olyan intézményeit, amelyek elengedhetetlenül fontosak.

A megnövekedett igények miatt először a Görög Katolikus Papnevelő Intézet bővítéséhez fogott hozzá. Majd az 1950-ben megszűntetett egyházi oktatási rendszer kiépítése következett. A Hajdúdorogi Görög Katolikus Gimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon építése mellett a Görög Katolikus Általános Iskola felállítása Hajdúdorogon, a Szent Miklós Óvoda indítása Miskolcon, majd Nyíregyházán is, a Görög Katolikus Általános Iskola megalapítása Nyíregyházán, végül a Görög Kaolikus Óvoda indítása Hajdúdorogon.

1991-ben Szentatyánk, II. János Pál pápa magyarországi látogatásakor elzarándokolt Máriapócsra is. Ekkor történt meg a Könnyező Istenszülő kegyhelyének felújítása is, amit 1998-ban a Máriapócsi Lelkigyakorlatos- és Zarándokház építése követett.

Az építkezések mellett nagyon fontosak volt egyházmegyénk bekapcsolása az Anyaszentegyház vérkeringésébe. Több konferenciát és talákozót rendezett európai és más földrészek résztvevőivel. Ezek közé tartozik az Orientalium Dignitas pápai levél kiadásának 100. évfordulójára rendezett tudományos szimpozion, a Kegyhelyek és Zarándoklatok I. Európai Kongresszusa, a Keleti Katolikus Püspökök Európai Találkozója és a Keleti Katolikus Szemináriumi Elöljárók Továbbképzése.

A hívek jobb lelkipásztori ellátása érdekében több új egyházközséget alapított és nagyon sok új templomot építettek.

Vissza