Boldogemlékű X. Szent Piusz pápa megértő szeretete, ezt a többször veszendőbe menő. történelmi nyomok nélkül is továbbélő szervezet híján. hagyományait mégis hűségesen őrző bizánci szertartású katolikus szórványt a “Christifideles Graeci” kezdetű alapító bullájával, egyházmegyévé szervezte (1912. június 8.), Miklósy István személyében püspököt állított élére és atyai áldásával történelme új szakaszára indította el.

75 esztendő az Anyaszentegyház közel két évezredes gazdag történelmében csekély idő. Ennek az egyházkormányzatilag önállóvá lett maroknyi közösségnek azonban egész életét, minden törekvését, kudarcát és Isten kegyelméből elért fejlődésének minden tényét magába foglalja. Úgy gondoltuk – mivel a mi korosztályunk, amelynek tagjai sorában sokan emlékeznek még az elmúlt évtizedek eseményeire és akik a 100 esztendős jubileumot – emberi számítás szerint –, már meg nem érik – hogy fiataljaink számára és mindazoknak, akik érdeklődésre számíthatunk egy maroknyi, valójában mégis egyedi részegyház története iránt, – ebben a gyűjteményes munkában mutatjuk be és ismertetjük mindazt, ami Isten kegyelméből velünk történt és ami – csekélysége ellenére mégis – a magyar katolikus egyház életének ugyanúgy integrális része, mint közkincse az univerzális Egyháznak.

Elsőként azokat a sajátos lelki értékeket szeretnénk bemutatni és ismertetni, amelyeket lényegében az ókeresztény hagyományokból és patrisztikus teológiából örökítettek át számunkra őseink. Erről a tradícióról mondja a II. Vatikáni Zsinatnak a “Keleti Katolikus Egyházakról” szóló dekrétuma, hogy a “közös örökség” (a patrimonium commune) szerves és lényeges része az egész Egyház hitbeli tanításának. Nem azért ragaszkodunk hozzá, mert “más”, különösen nem azért, hogy elkülönítsen bennünket latin szertartású testvéreink hitvilágától, hanem azért, amit ugyanez a dekrétum hangsúlyoz: ti. hogy “a rítusok között az összetartozás olyan csodálatos módon valósul meg, hogy azok különbözőségeinek változatossága inkább az Egyház egységének kifejezése, mintsem hogy annak kárára lenne” (2. p.). Ehhez a sajátos hagyományhoz mi is – mint minden keleti testvérünk – azért is ragaszkodunk, mert ugyanezen Zsinat bátorít bennünket, hogy ha akár történelmi körülmények, akár más okok miatt megváltozott vagy megcsorbult volna valami örökségünkben, akkor a keleti keresztények “tudják meg és legyenek biztonságban afelől, hogy saját, törvényes, liturgikus szertartásaikat és fegyelmük rendjét mindig megőrizhetik és meg is kell őrizniük, és csak a nekik megfelelő és szerves fejlődés igényei lehetnek azok, amelyek körükben változtatásokat javallhatnak” (“A Keleti Katolikus Egyházakról” 6. p.).

A Hajdúdorogi Egyházmegye rövidre fogott és a leglényegesebb eseményekre szorítkozó története fő fejezete az eseményekben gazdag 75 esztendőről szóló beszámolóknak. A keleti évkönyvírók egyszerűségével, alázatával és elfogulatlanságával szándékozunk az érdeklődők elé tárni, hogy egy számszerűségében csekély, földi javak vonatkozásában ténylegesen szegény, sokrétű nemzeti forrásból eredő, az idők során öntudatában és hovatartozásában magyar közösséget hogyan segíti át a Gondviselés a történelmi idők és irányzatok megsemmisüléssel fenyegető akadályain. A magyar görögkatolikusság újjáéledésének kezdetei egybeesnek a XVIII. századi nemzeti és anyanyelvi restauráció idejével. A magyar liturgikus nyelv századokon át könyörgően igényelt kérelme ugyan véglegesen 1964-ben – a Szent Liturgia végzésének világraszóló minden nyelvre kiterjesztett engedélyével valósulhatott csak meg –, a magyar érzelmű bizánci szertartású katolikus közösség egy saját püspökség felállításával előbb nyerte el buzgólkodásának váratlan ajándékát. Bár a vágyak beteljesülésének sorrendjét az ajándékozó Gondviselés másképpen rendezte el, a mostani jubileum alkalmával mindkét adományt együtt köszönhetjük meg Istennek.

Jubileumi hálaadásunk és megemlékezésünk lényeges, hívő közösségünket egybegyűjtő és közösségben megtartó kincse: Szent Liturgiánk. Az Isten háza: a templom a hívők családi, közös hajléka, amelyben imádkozva-énekelve vesznek részt megváltásunk történetének átformáló és megjelenítő megélésében. Az “igaz”, amelyet a szent Evangéliumból hallanak; a homilia, amely Isten Igéjét lelkünkben elplántálja; az ikonosztázion: üdvösségünk egész történetét ábrázoló látványa a “szép” eszközeivel tárja eléjük mindazt az emberi törekvésekből cselekedetekben megvalósítandó “jót”, amelyek együtt a “szent”-ből, a megszentelődés kegyelmi eszközeiből töltekezve formálják ki bennük a kegyelmi életet. Az egyházi ének emberi hangja egybecsendül az angyalok és a szentek Istent dicsőítő énekével a Mennyei Liturgiában. A közösségi istentisztelet alkalmával a személy és a közösség együtt töltekezik mindazzal, amit a templomépítészet, az ikonográfia, az egyházi zene és a szentbeszéd értelemhez, érzésvilághoz és a jóravaló akarathoz intéz, gazdagodik szellemben és hitben, tisztul a bűnbánatban és kegyelmi erőket fogad be a szentségekben. Az emberben a teremtés adományaként ugyan továbbélő, de a bűn által elroncsolt és eltorzult Isten-képmás a kultusszal való bensőséges együttélés során visszanyeri eredeti vonásait, amelyek Krisztusban a Lélek által új fénnyel ragyognak fel benne.

A magyar görögkatolikusság templomépítészeti stílusában nem követhette elődei hagyományát. Újraéledésének idején – mint Európában mindenütt – Magyarországon is a barokk volt az általános stílus. Később is – anyagiak hiányában – az általános szokás szerint az egyszerű falusi templomok formájában jelentek meg új építményei. Ezt a stílust követték a képállványok faragásos díszítései éppen úgy, mint az ikonok festészeti ízlése. Ugyanakkor mégis be szeretnénk mutatni néhány klasszikusan szép templomunkat és képállványunkat, amelyek összhatásukban és részleteikben is koruk remekművei. Az utóbbi évek során – eredeti bizánci stílusban – épült szemináriumi kápolnánk és néhány ikonosztázionunk, azok, amelyek feleleveníteni törekszenek az ősi bizánci, architektonikus és képábrázolási hagyományokat. Ezen az úton szeretnénk Isten segítségével – tovább haladni kultikus építményeink és azok belső, liturgikus berendezésének megvalósításában.

Hitéletünk és lelki megújulásunk fogyhatatlan forrását, az “Ékes Virágszál” zarándok-kegyhelyét: Máriapócsot különös kegyelettel szeretnénk övezni ezen jubileumi esztendőben. A Csodatevő Istenszülő ikonjai egyik legdrágább kincsünk. Bár a császári önkény annak idején (1697) Bécsbe rendelte átvinni a kegyelmet közvetítő képet, a további csodát fakasztó másolat köré ugyanaz a kegyelet és szeretet gyűjti évenként a zarándokok seregét nem csak Európa országaiból, de Amerikába és Kanadába szakadt testvéreink soraiból is, mint régen. Soha nem pereltük vissza szomszédunktól az ősi ikont, sőt kölcsönös zarándoklatok során testvéri örömünk egyre valóságosabb lett azon tapasztalatunk által, hogy a bécsi Stephansdom-ban is imádságos kegyelet és könyörgő buzgóság veszi körül a “Pócsi Máriát”. Tartally Ilona könyvét a pócsi csodákról örömmel adtuk ki többször is az évek folyamán. Szolgálja ez a történelmi magvat hívő áhítattal megnemesítő regény a részegyházak közötti kölcsönös megismerés, a szeretet elmélyítése és a közös értékek megőrzésének nemes célját.

Egyházmegyénk életének – jelenének éppen úgy, mint jövőjének fontosságában is egyik legnagyobb kincse: Papnevelő Intézetünk és az azzal szoros egységben álló Teológiai Főiskolánk. 1950-ben, dr. Dudás Miklós hajdúdorogi püspök alapította hely szerint úgy, hogy saját lakásából ajánlott fel szobákat, amelyek szűkös falai között nevelődtek és tanultak 30 esztendőn át papnövendékeink. A Gondviselés mindenben megnyilvánuló és összes reményünket meghaladó segítségével 1981-re készen lettünk az intézmény és a püspökség teljes rekonstrukciójával. A felújított és átépített régi épületben kapott helyet a Papnevelő Intézet és a Teológiai Főiskola. Világos és tágas tantermekben, egészséges szobákban, újraszervezett és kibővített könyvtár birtokában, oktatási segédeszközök gyarapodása mellett él, tanul, formálódik a holnap papsága, nevelődnek a leendő lelkipásztorok. Az újonnan épült, bizánci stílusú kápolna kényelmes és fűthető stallumaiban végezhetik napi imáikat, elmélkedéseiket és énekelhetik a közös zsolozsmát. Az ikonosztázionnal is ékesített kultikus térben tanulják meg a papnövendékek a szertartások végzését, a liturgikus cselekmények szabályait. Mindaz, ami hagyományos kultikus életünk újra felismerő helyreállítását óhajtja elérni. a mindennapi szent gyakorlatban lesz a holnap papjának sajátja, aki majd küldetésének helyén továbbadja mindezt hívei közösségének.

Java értékeink bemutatásában nem feledkezhettünk meg ősi könyveink gyűjteményéről sem. Nincsen abban sem ellentmondás. sem magyar voltunk és történelmi törekvéseink törése, hogy görög. ószláv. román és más liturgikus könyveinket nemcsak egybegyűjtöttük, hanem kegyelettel megőrizve azokat a tudományos könyvtörténeti és nyelvtörténeti kutatások számára is hozzáférhetővé tettük. Hálás köszönetünket kell itt – már a bevezetőben – kifejezni a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem rektorainak, a Szláv Filológiai Tanszékcsoport vezetőjének, dr. Iglói Endre professzornak és dr. Csüry Istvánnak. az Egyetemi Könyvtár akkori főigazgatójának, akik ezen gyűjteményünket gondozásba vették és annak megszervezését előmozdították. Hálás köszönetünket fejezzük ki továbbá dr. Ojtozi Eszternek, az Egyetemi Könyvtár tudományos főmunkatársának, aki az elhanyagolt halomban. rendezetlenül kallódó könyveket kiválogatta, meghatározta és katalogizálta. Hasonló hála és köszönet dr. Pandur Júlia docensnek. aki a szláv kéziratokat kiváló szaktudásával meghatározta és rendezte, valamint dr. Czellár Juditnak. aki a latin és más nyelvű kiadványok rendezését vállalta. dr. Gomba Szabolcsné főigazgató tette lehetővé, hogy az Egyetemi Könyvtár gondozásában dr. Ojtozi Eszter tollából megjelenhetett előbb a máriapócsi baziliták cirillbetűs könyveinek szakkatalógusa, majd egy év múlva a Szemináriumi Könyvtár anyagának tudományos ismertetése.

Mint tudott, a magyar görögkatolikusság nem kapott engedélyt arra. hogy nemzeti nyelvét használja a liturgiában. A tilalom ellenére való igény sok megértő támogatást kapott annak idején Olsavszky és Bacsinszky munkácsi püspökök részéről is. Az ő idejükből származik az az egyházi szlávból történt első magyar fordítás. mely kiindulása és alapja a ma is használatos magyar liturgikus szövegeknek. A magyar görögkatolikusság liturgikus könyveinek anyanyelvi fordításairól és kiadványairól szóló bemutató ismertetés talán érzékelteti azt a küzdelmet. amelyet a magyar ajkú papság és a hívek folytattak azért, hogy a szertartások érthetőek legyenek a sem görögül, sem ószlávul, vagy románul nem értő hívek számára. Az a tény, hogy a nemzetiségi tudat és a kötelező idegen és ismeretlen liturgikus nyelvezet kettősségében a magyar görögkatolikusság mégis fennmaradt és nemzeti nyelvi igényeinek végső ajándékához töretlenül érkezett, csak a Gondviselés megőrző kegyelmével magyarázható. Amikor mi görög, szláv és román nyelvű liturgikus könyveinket is kegyelettel őrizzük és azokat tudományos kutatás számára is szívesen rendelkezésre bocsátjuk, akkor az ősi – és egyben más testvéreinkkel közös – értékeink iránti kegyeletünket és a közös hagyományok iránti tiszteletünket akarjuk kifejezésre juttatni.

Mint már utaltunk rá, bizánci szertartásunk liturgikus, közösségi életében a templom, a szent ikonok, a kultikus cselekmények és az egyházi ének elválaszthatatlan egységben és harmóniában együtt kifejezői mindannak, amit hiszünk, vallunk és a mindennapi életben tanúságtevő jelként életünkben felmutatunk. Néhány gondolatot szeretnénk szentelni jubileumi visszapillantásunkban annak a dallamkincsnek – forrásainak, fejlődésének és ma is használt formáinak – amelyet az énekelve imádkozó bizánci szertartású híveink körében átörököltünk és ma is sajátunknak ismerünk el.

A történelmi eseményeket személyek irányítják és gyakran személyekre bízza rá Isten, hogy a történelmi eseményeket alakítóan befolyásolják és esetleg azoknak jelentős fordulatot is adjanak. Nem lenne teljes újra felismerő visszatekintésünk, ha magyar görögkatolikusságunk egyéniségükben és munkásságukban jelentős személyeiről megfeledkeznénk. A legjelentősebbek méltatásával zárjuk történetünk ezen jubileumi bemutatását.

Vissza