Hajdúdorogi Egyházmegye
Dr. Keresztes Szilárd
Timkó Imre püspök úr 1988 júliusában bekövetkezett halála után az egyházmegye segédpüspökét Dr. Keresztes Szilárdot nevezte II. János Pál pápa a Hajdúdorogi Egyházmegye püspökévé.
A nemsokára bekövetkező rendszerváltás adta lehetőségekkel bölcsen élve hamarosan jelentős beruházásokat kezdett, hogy kiépítse az egyházmegye olyan intézményeit, amelyek elengedhetetlenül fontosak.
A megnövekedett igények miatt először a Görög Katolikus Papnevelő Intézet bővítéséhez fogott hozzá. Majd az 1950-ben megszűntetett egyházi
oktatási rendszer kiépítése következett. A Hajdúdorogi Görög Katolikus Gimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon építése mellett a Görög Katolikus Általános Iskola felállítása Hajdúdorogon, a Szent Miklós Óvoda indítása Miskolcon, majd Nyíregyházán is, a Görög Katolikus Általános Iskola megalapítása Nyíregyházán, végül a Görög Kaolikus Óvoda indítása Hajdúdorogon.1991-ben Szentatyánk, II. János Pál pápa magyarországi látogatásakor elzarándokolt Máriapócsra is. Ekkor történt meg a Könnyező Istenszülő kegyhe
lyének felújítása is, amit 1998-ban a Máriapócsi Lelkigyakorlatos- és Zarándokház építése követett.Az építkezések mellett nagyon fontosak volt egyházmegyénk bekapcsolása az Anyaszentegyház vérkeringésébe. Több konferenciát és talákozót rendezett európai é
s más földrészek résztvevőivel. Ezek közé tartozik az Orientalium Dignitas pápai levél kiadásának 100. évfordulójára rendezett tudományos szimpozion, a Kegyhelyek és Zarándoklatok I. Európai Kongresszusa, a Keleti Katolikus Püspökök Európai Találkozója és a Keleti Katolikus Szemináriumi Elöljárók Továbbképzése.Jelentős esemény volt a Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola életében, hogy 1996-ban a Pápai Keleti Intézet affilált intézménye lett, így elindult az önálló egyetemmé válás útján.
A hívek jobb lelkipásztori ellátása érdekében több új egyházközséget alapított és nagyon sok új templomot építettek.
|
|
|
2000. február 8. -- Püspök atyánk 25 éves püspökszentelési jubileuma |
|
|