Politikai beállítottsága nem felelt meg a történelmi adottságoknak. Királypárti volt s ez megnehezítette helyzetét még az úgynevezett keresztény restauráció korszakában is. Az új egyházmegye intézményeinek a felállítását az államtól várta. Nem vette figyelembe, hogy a Trianon utáni állam nem vállalt felelősséget a háború előtti ígéretekért. Egyházmegyénk latinizálódását nem sikerült megállítani. Képállványokat tettek ki a templomainkból, ájtatosságok kerültek az utrenye, vecsernye helyére. A nehéz körülmények között nem tudott építeni.

A liberalizmus korában élte le évei nagyobb részét. Ennek értékeit gyakorolta. Nem ellenezte, hogy a háború után a román egyháztartományból átcsatolt egyházközségek egy része visszatérjen a Julián-naptár használatára. A papság túlnyomó többségének kívánsága szerint választotta az egyházmegye székhelyéül Nyíregyházát is. 1930-ban elrendelik a képviselőtestületek megalakítását. Már paróchus korában értékelte a testületeket. Ilyen bejegyzések vannak a pénztárkönyvben: "A szabó ipartestület adománya", "A csizmadia társulattól a templom szükségleteire" "Dohánygyári munkásnő gyűjtéséből gyertyára". Nem akart mindent egy kézben tartani. Görög katolikus egyesületek sora bontakozott ki püspöksége idején: MAGOSZ, SZEMISZ, Vasvári Pál Kör, AGAPÉ Társaság. Újságokat, naptárokat, tankönyveket szerkesztettek, melyeket körleveleiben melegen ajánl híveinek.

A merész vállalkozó sátoraljaújhelyi éveinek második felében bontakozott ki benne. 1891-ben 2.109 Ft-ért megvett egy telket árverésen a paróchiával szemben. Négy év múlva, mikor a forint még stabil volt, eladta háromszorosáért. Mint paróchus "erdei mulatságot" szervez évente, melynek tiszta bevétele 500 forint, nagyjából azonos az egész évi persely összegével. Debrecen város két határozatot is hozott, hogy a püspök ne ott telepedjen le. Ő mégis vette a bátorságot és odament. Tisztelettel fogadták. Határozott volt, amikor az eredetileg 15 váradi paróchia vezetését Trianon után visszavette, és nem várta a Szentszék késedelmeskedő intézkedését.

Nem csak azért, mert 1928-ban elrendelte, hogy március 15-én ünnepélyes szentmise mondandó, hanem azért is, mert ugyanezen évben körlevelében feljajdul: "Minden magyar polgár évente 43,3 pengővel szegényedik." Szerette hazáját nem csak azzal, hogy 1913-ban elrendelte, hogy az egyházmegyei hivatalos levelezés nyelve a magyar, és csak magyarul lehet az anyakönyveket vezetni, hanem azzal is, hogy felismerte és hirdette: "Gondos hitoktatás nélkül görögkatolikus magyarok fenn nem maradhatunk". Nemzetiségi kérdésben mérsékelt volt: "Izgalmat felidézni nem szabad, a lelkek megnyugtatására kell törekednünk" – írta.

Szerette Isten hazánk ékességét. Újhelyben ő készítette az asztalkákat az ikonosztáz elé a tömör bronz gyertyatartókkal. Legnagyobb ajándéka 1930-ban a tíz mázsás harang volt régi egyházközségének. Mint püspök kiadatta az Evangéliumos könyvet, a Liturgikont, a Szerkönyvet.

Mégis azt kell mondjuk, hogy Isten szolgájává a sok kudarc türelmes elviselésével lett. Ez a legsajátosabb krisztusi vonás rajta. Felszentelésének tizedik évfordulóján, 65 éves korában felkiált: "Vajjon ezt a sorsot érdemeljük-é? Egyházmegyénk a legszerényebb kezdet kezdetén vesztegel. Az 1914 évi bombamerénylet három igen értékes életet oltott ki. Székhelyváltoztatás... közöny... az államkormánynál. Elvesztettük felerészben lelkészeinket, harmadrészben híveinket. En karteria karpos. Kitartásokban a siker. Ez az én püspöki jeligém. Az őskereszténység élethalál küzdelmére s görög katolikus magyarságunk évezredes viszontagságaira gondoltam e jelige megválasztásánál."

Vissza